Informatikai projektek Debrecenben

Informatikai projektek megvalósítására egymilliárd forint támogatást nyert a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) pályázaton a Debreceni Informatikai Kutató-Fejlesztő Központ - közölte Mihálydeák Tamás, a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok (DE

Emlékezetett arra, hogy a központot a DETEK és öt informatikai vállalkozás - Geoview Systems Kft., ISH Kft., Corvex Zrt., Orgware Kft., Netlock Kft. - hozta létre. A kétmilliárd forint összértékű és 50 százalékos támogatottságú pályázathoz az egyetemnek nem kellett önrészt adnia, az egymilliárdos saját forrást az informatikai cégek biztosították - tette hozzá.

Mihálydeák Tamás elmondta azt is, hogy a kutató-fejlesztő központ a pályázatban tíz olyan részprojekt indítását vállalta, amelyet döntően az informatikai cégek állítottak össze. Az informatika különböző részterületét érintő projektek megvalósításába az egyetem több kara is bekapcsolódik.

Különlegessége a programnak, hogy a költségvetés 10 százalékát, 200 millió forintot PhD-hallgatók ösztöndíjára, valamint pályakezdő fiatalok alkalmazására kell fordítani. Mihálydeák Tamás szerint ez megnövelheti a nappali tagozatos PhD-sok számát, akik így ugyanolyan támogatást kaphatnak, mint az államilag finanszírozott PhD-hallgatók.

A program olyan kutatásokat tartalmaz, amelyek közvetlenül beilleszthetők a gyakorlatba - fűzte hozzá Madár Zoltán, a Geoview Systems Kft. ügyvezető igazgatója. A cégvezető közlése szerint a kutató-fejlesztő központba tömörült vállalkozások komoly mérnöki háttérrel rendelkeznek, amelyek jól kiegészíthetőek a hallgatói kapacitással, a friss mérnöki tudással.

Az informatikai kutató-fejlesztő központ egyébként nem projektcégként alakult, hosszú távú együttműködésre törekednek az alapítók - jegyezte meg Mihálydeák Tamás.
Forrás: MTI