Sharon Stone, karma, Tibet

Nem kívánatos személy Sharon Stone az idei Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon. A színésznő Cannes-i kijelentése miatt került a kínos szituációba, amelyben Stone a kínai földrengést Peking Tibet-politikája miatti karmikus visszavágásnak nevezte.

Sharon Stone tavaly részt vett a kínai filmszemlén, ahol egy Christian Dior ránctalanító krémet reklámozott. A cég azonban az elmúlt hónapban - a Cannes-i Filmfesztivált követően - visszavonta a színésznővel készült kínai hirdetéseit. Az ötvenéves Stone ugyanis a Francia Riviérán tartott filmmustrán úgy nyilatkozott: elszomorítja a kínai kormány bánásmódja a tibetiekkel. - Aztán jött ez a földrengés, és arra gondoltam, ez a karma - ha nem vagy elég rendes, akkor rossz dolgok történnek veled? - fogalmazott a színésznő.

A hollywoodi sztár a hétvégén a New York Timesnak adott nyilatkozatában közölte: lehet, hogy ostobán hangzott, amit mondott, a Dior bocsánatkérését azonban, amit a nevében tettek, visszautasítja. -Nem kérek elnézést valami valótlan és hamis érdekében. Arckrémekért nem - jelentette ki Stone.

A Dior ugyanis néhány nappal Stone nyilatkozata után egy bocsánatkérő közleményt adott ki a színésznő nevében. Ebben egyebek mellett azt írták, hogy a híresség rosszul megválogatott szavaival és tettével feldühítette és elszomorította a kínai embereket, ezért őszintén bocsánatot kér. Mint fogalmaztak, Stone kész arra, hogy részt vegyen a kínai földrengés utáni segélymunkákban és a lehető legtöbbet megtegye azokért, akiket bármilyen formában érintett a természeti katasztrófa.

A sanghaji fesztiválszervezők szerint az Elemi ösztön sztárjának nyilatkozatai megbocsáthatatlanok. - Fel vagyunk háborodva. Tiszteletben kellene tartania a kínai emberek érzéseit, és némi együttérzést kellene tanúsítania a földrengés túlélői iránt - közölte a június 14-én kezdődő filmszemle szóvivője. Bár a színésznőt egyébként sem tervezték hivatalosan meghívni a kilencnapos fesztiválra, a szervezők most egyértelművé tették, hogy a hollywoodi sztár persona non grata a rendezvényen.

A Kína délnyugati részén található Szecsuan tartományt május 12-én megrázó, a Richter-skála szerinti 8-as erősségű földrengésben a legfrissebb hivatalos adatok szerint több mint 69 ezren haltak meg, miközben 18 ezernél is több embert tartanak eltűntként számon, és körülbelül ötmillióan váltak hajléktalanná.
Forrás: netbulvar.hu