Öt perc alatt ötmillió - nem jött össze

Elfogta a rendőrség azt a gyereket, aki a gyanú szerint ötmillió forintot követelt azért, hogy ne robbantson fel egy miskolci üzletközpontot - értesült a HavariaPress.

A borsodi megyeszékhely rendőrségére kedden kora este érkezett egy telefonhívás, mely szerint öt perc múlva felrobban a város egyik nagyáruháza, ha a fenyegető nem kap ötmillió forintot. A rendőrség azonnal intézkedett a bevásárlóközpont kiürítésére és átkutatására, egyúttal keresni kezdték a telefonálót, és nem sokkal később - a térfigyelő kamerák segítségével - el is fogtak három gyereket, akik kapcsolatba hozhatók voltak a fenyegetéssel. Az elsődleges információk szerint a bűncselekményt egy gyermekkorú fiú követte el, míg két, fiatalkorú társa csak asszisztált hozzá. A Miskolci Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés büntette miatt indított eljárást az ügyben, ez alapján a fiúnak - illetve a családjának - számítania kell arra, hogy a hatóságok megtéríttetik velük az ügyben felmerült károkat és költségeket is.
Forrás: Havaria Press