Green Capital fővárosi víziója

Pontos mérések nélkül is nyilvánvaló a főváros és más nagyvárosok levegőszennyezettsége, mégsem tesznek ellene az önkormányzatok. A Green Capital környezetvédelmi tanácsadó cég igazgatója azt mondta: a főváros ellenkező irányban halad, mint kellene, mivel

Csökkenteni kellene a belvárosba behajtó autók számát, Budapesten azonban egyre többen ülnek autóba - mutatott rá az InfoRádióban a Green Capital igazgatója, aki aggódva szemléli, hogy a tömegközlekedés leépül, miközben fejlődnie kellene.

Mint mondta, az embereket semmi sem ösztönzi arra, hogy otthon hagyják autójukat és helyette buszra vagy metróra szálljanak.

Őri István szerint léteznek olyan megoldások, amelyek nem emésztenek fel sok pénzt, mégis jelentősen javítanák a levegő minőségét.

Ilyen lenne az, ha rendszeresen takarítanák a villamossíneket. Itt ugyanis nagyon sok por gyűlik össze, amelyeket a járművek a menetszéllel mindig felvernek.

Bár drágább és nehezebben megvalósítható, de megoldás lenne, ha a tömegközlekedési csomópontokban P + R parkolókat alakítanának ki, és az is, ha az elővárosi vasútközlekedés fejlettebb lenne a mostaninál.
Forrás: inforadio.hu