Az egyházi iskolákra vadászik az állam

Az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján bebizonyosodott, amit az egyházak és a Kereszténydemokrata Néppárt évek óta állított: 2005-2006-ban az állam közel 3 milliárd forinttal károsította meg az egyházi iskolákba járó gyermekeket, és az ott tanító pedag

Az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján bebizonyosodott, amit az egyházak és a Kereszténydemokrata Néppárt évek óta állított: 2005-2006-ban az állam közel 3 milliárd forinttal károsította meg az egyházi iskolákba járó gyermekeket, és az ott tanító pedagógusokat.
Hiába tiltakoztunk, hiába nyújtottunk be több tucat módosító javaslatot, hiába tüntettek a szülők és diákok a súlyos diszkrimináció ellen, úgy tűnik, a kormány továbbra is az eddigi cinikus magatartását folytatja, hiszen az ÁSZ tárgyszerű vizsgálata ellenére sem hajlandó a tényeket elismerni. Ezt tükrözi a vizsgálat összegzése, melyben az alábbi szövegrész olvasható: „E kérdésben véleménykülönbség maradt fenn az ÁSZ hatályos jogszabályokon alapuló álláspontja és a jogszabályoktól eltérő értelmezést alkalmazó kormányzati álláspont között.”

A jogszabályok megsértése miatt a Számvevőszék az oktatási miniszter hatáskörébe utalt személyi felelősségre vonást javasol. A KDNP továbbmegy: a személyi felelősségre vonáson túl követeljük, hogy az elmaradt kiegészítő támogatásokat a vonatkozó törvények alapján a jogosult intézményeknek a lehető legrövidebb időn belül az állam fizesse ki.

Az ÁSZ-vizsgálatban olvasható, hogy az egyházi oktatási intézményekben kiemelkedően jó a tanulmányi átlag, az országos versenyeken elért helyezések, a felsőoktatásban továbbtanuló diákok száma messze meghaladja az átlagot, valamint az országos kompetenciaméréseken vizsgált tanulói teljesítmények is átlag felettiek. Javasoljuk a kormánynak, hogy amennyiben a költségvetésben nem találja a szóban forgó 2,7 milliárd forint fedezetét, kérjen fel egyházi iskolában végzett közgazdászokat, pénzügyi szakembereket, akik vélhetően kompetensek a feladat elvégzésében.

Minden valamit magára adó nemzet méltán büszke arra, ha okos, művelt, otthon és a világban tájékozódni képes generációk nőnek fel, hiszen biztos lehet fennmaradásában. Vajon milyen tudásalapú társadalomról beszél az a magyar kormány, amely ellenséget lát azokban az adófizető állampolgáraiban, akik élnek vallási- és lelkiismereti szabadságukkal? Vajon ebben az ügyben miért nem szólalnak meg azok, akik menetrendszerűen mindenfajta diszkrimináció ellen tiltakozni szoktak? Vagy miért nem szólalnak meg csak azért, mert Magyarországon a hatalmon lévők nem tartják be a törvényeket? A választ feltehetően Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédében kell keresni.

Végezetül felhívjuk a figyelmet, hogy a nemzetiségi iskolák az egyháziakéhoz hasonló cipőben járnak.

Semjén Zsolt
A KDNP elnöke, frakcióvezetője

Kiadó: KDNP frakció
Forrás: MTI-OS