Románc a föld alatt

A párizsi metró különös érzelmi találkozások színhelye. Egy futó pillantás, egy mosoly, egy mozdulat egymásra irányíthatja két ember figyelmét. És hogy újra megtalálják egymást, ott van a Paribulle honlap, amely fogadja üzeneteiket.

Az igazit vagy csak kalandot keresők üzenetei felkeltették a párizsi tömegközlekedési társaság (RATP) figyelmét is. A vállalat felkérte szociológusait, hogy tanulmányozzák ezeket. Így született meg a Mobil szerelem: tanulmány öt felvonásban a metróbeli szerelem első látásra típusú találkozókról című ópusz.

A szociológusok vezetője, Georges Amar, a La Repubblica című olasz napilapnak elmondta: a cél elsősorban az volt, hogy feltárják a valóságot, amelyet a metró képvisel. "A mobil helyzet nem jelent az emberek életében zárójelet, üres időt. Ez is egy pillanata a társadalmi életnek, amelynek természetét eddig még nem nagyon tanulmányozták" - magyarázta.

A metró reprodukálja az utazók érzelmi életének különböző formáit, bár nem olyan mítikus, mint a Titanic vagy az Orient Expressz. A kutatás alapján kiderült, hogy nem egy "fekete lyuk", nem olyan hely, ahol hidegség, közömbösség, kommunikációhiány uralkodik, pedig a párizsiak gyakran erről panaszkodnak - tette hozzá Amar.

A tanulmány három pontban foglalta össze a következtetéseket. 1. A pozitív érzelmek integráns részei a metró életének, nemcsak olyan negatív érzelmek vannak jelen, mint a szorongás, a bizalmatlanság, a félelem. 2. A metrónak sajátos romantikája van, amelynek stílusjegyei összhangban vannak a modernitással, a város lüktető ritmusával. Gyors, széttördelt képsorokból áll, furcsa keveréke a virtuálisnak és a valóságnak ("valóban rám mosolygott, vagy csak elképzeltem?"). 3. Mikroszkopikus, de nagy számban jelen lévő elemekből áll.

A Paribulle (www.paribulle.com) üzenetei sokfélék, fennköltek, érzelmesek, erotikusak. "A Saint-Lazare-nál szálltál ki, tekintetünk többször találkozott, de én későn csuktam be a könyvem" - szól az egyik, majd következik küllemük részletes leírása, abban a reményben, hogy a másik is felfigyelt rá. "Mohón ettél, az egyik ujjad lekváros volt. Nagyon izgató voltál" - üzeni a másik.

Az üzenetekből az is kiviláglik, hogy a nők legalább olyan kezdeményezők, mint a férfiak. "Varázslatos, szép, kívánatos vagy" - üzeni egy lány a fiúnak...
Forrás: MTI