Rasszista szavazatok?

A "rasszista kelet-európai országokat" hibáztatta a BBC veterán kommentátora a brit induló utolsó helyezéséért az idei Eurovíziós Dalfesztiválon.

A fekete bőrű Andy Abraham mindössze 14 pontot gyűjtött be produkciójával a május végi belgrádi rendezvényen, és ezzel a lista alján végzett, holtversenyben a német együttessel.

A hétfői Daily Mirror idézete szerint Terry Wogan, aki 37 éve közvetíti ezeket a dalversenyeket a BBC tévében, azt mondta, hogy "a Dunától keletre nem fognak egyhamar egy fekete énekesre szavazni".

A lap nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a német együttesben szintén két fekete énekes szerepelt.

Wogan már a belgrádi voksolás alatt, és utána is többször hangot adott azon véleményének, hogy "ez már rég nem zenei verseny", hanem "politikai szimpátia alapján zajló szavazás".

A BBC-kommentátor - aki a brit médiában külön nemzeti intézménynek számít - felháborodásában kilátásba helyezte azt is, hogy többé nem közvetíti az eseményt.

A Mirror megjegyzi, hogy Abraham a 22 kelet-európai országból egyetlen szavazatot sem kapott.
A lap szerint ugyanakkor a Londonban dolgozó kelet-európai diplomatákat Wogan megjegyzései háborították fel. Az észt nagykövetség illetékese "teljes marhaságnak" nevezte a rasszizmus vádját, a bolgár kulturális attasé pedig kijelentette, hogy a bolgárok "nagyon műveltek zeneileg, és szeretik a fekete zenét".

A fölényes orosz győzelemmel zárult idei dalfesztivál folyamatosan téma a brit médiában. Betelefonálós rádióműsorokban rendre elhangzik az a hallgatói vélemény, hogy a nyugat-európai országoknak - a rendezvény fő szponzorainak - ki kellene vonulniuk e versengésből.

Nagy-Britanniát mindazonáltal nem először érte eurovíziós megaláztatás az utóbbi időben, és a korábbi kudarcokra is megvolt a politikai magyarázat. A 2003-as rigai dalfesztiválon a Jemini nevű énekes duó - a brit együttesek eddigi eurovíziós fellépéseinek történetében példátlan módon nulla ponttal - szintén az utolsó helyre szorult Cry Baby című dalával.

Néhány hazai szakmai ítész annak idején megpróbálkozott ugyan higgadt magyarázatot adni a történtekre, rámutatva, hogy ha egy együttes egy ilyen rettenetes dalt ilyen hamisan ad elő, az talán megérdemli sorsát, de hangjukat elnyomta az összeesküvés-elmélet híveinek hangos panaszáradata. Akkor az volt a magyarázat - és ezt Terry Wogan is osztotta -, hogy Nagy-Britanniát az iraki katonai szerepvállalásért büntette a többi ország.

A BBC kommentátora a rigai katasztrófa után egyenesen ki is jelentette, hogy "a szavazásban nagyon sok volt a politika ... Irak után nem is volt sok esélyünk a pontszerzésre".

Forrás: MTI