Polgármesterré választották az alpolgármestert

Az eddigi alpolgármester nyerte meg az időközi polgármester-választást vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Röjtökmuzsajon. Kiss József az érvényes szavazatok több mint felét kapta, 120-an voksoltak rá - mondta a helyi választási iroda vezetője az MTI-nek.

A választás nyertese függetlenként indult és társadalmi megbízatásban kívánja ellátni a 481 lakosú település ügyeinek irányítását - közölte Fücsökné Torma Lívia.

Tájékoztatása szerint a választásra jogosultak 60 százaléka vett részt a szavazáson, 225-en adták le voksukat, két érvénytelen szavazat volt.

A községvezetői pozícióra négyen pályáztak.
A második helyre került Lehotai Sándor független jelölt hetvenegy szavazattal, az ugyancsak független Peszlen Tamásra harmincan voksoltak. A Magyarországi Zöld Párt színeiben indult Fábián Ferenc két szavazatot kapott.

Az időközi választásra azért került sor, mert a 2006 őszén megválasztott polgármester ez év februárjában egészségügyi okok miatt lemondott. Azt követően a községvezetői teendőket a most polgármesterré választott alpolgármester látta el - mondta a helyi választási iroda vezetője.

Forrás: MTI