Munkába lendült a Mars-űrszonda robotkarja

Megkezdte a Marson lévő talaj kutatásának próbáját hétfőn a Phoenix amerikai űrszonda, amely március 25-én szállt le a vörös bolygón. A jármű robotkarja kinyúlt, leereszkedett, és megkaparta a talaj felszínét. Az érintkezés helyén mélyedés maradt, amelybő

Az első érintés lehetővé teszi, hogy pontosan tudjuk használni a robotkart. Jó esélyeink vannak a mintavételhez és a beemeléshez - mondta David Spencer, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA illetékese, aki Phoenix felszíni műveleteit vezeti.

A robot első működéséről fényképek is készültek: az egyik a felszínen hagyott nyomot mutatja, további felvételek pedig a jégnek tűnő anyagot a robotkar vájta mélyedésben.

A Phoenix elsődleges feladata az, hogy a fagyott talajból vett jégminták megolvasztásával vizet nyerjen, s azt vizsgálat alá vonva utánajárjon annak, vajon a Marson talált víz alkalmas-e, vagy alkalmas volt-e valamikor akár a legprimitívebb élőlények létrejöttének elősegítésére. A több mint kétméteres robotkar akár félméteres lyukat is képes fúrni a talajba, hogy jégmintát vegyen.

Két másik amerikai robot, az Opportunity és a Spirit már korábban talált vízre utaló jeleket a Marson. E két szerkezet három éve kutatja a vörös bolygó felszínét annak egyenlítője mentén.
Forrás: hirado.hu/MTI