Horgászbalhé a Zalában

A 2015-ig érvényes halászati jog ellenére sem folytathatja a Kerka Menti Sporthorgász Egyesület a horgászást a víztározóban, mert a Csömödéren élő osztrák állampolgárságú tulajdonos közel 5 millió forint tartozásra hivatkozva kerítéssel vette körül a tava

Az ügy tisztására a civil szervezet a múlt hét végén rendkívüli közgyűlést hívott össze. Kassai József, az egyesület vezetője levélben tájékoztatta a tagokat, hogy megromlott egészségi állapota miatt vezetői posztjáról lemond és a tanácskozáson sem vesz részt. A közgyűlésen derült ki, hogy Kassai József az egyesületi tagok tudta nélkül aláírt egy megállapodást a Josef Eregger tulajdonában lévő, panamai bejegyzésű Vectera Inc. nevű céggel, amelyben elismeri az egyesület 4,8 millió forintos tartozását - olvasható a Zalai Hírlapban.

Az egyesületi tagok szerint az elnök nem volt jogosult a megállapodás aláírására, mert annak érvényességéhez két elnökségi tag jóváhagyása is szükséges - írta a lap.
Forrás: MTI