Folytatódott az olaszliszkai per

Tanúk meghallgatásával folytatódott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán 2006 október közepén történt emberölés tárgyalása hétfőn Miskolcon, a megyei bíróságon. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével részben társtettesként, részb

A Czibrik Attila vezette bírói testület tanúk meghallgatásával folytatta a tárgyalást. Az egyik vádlott esetében az események felidézésekor felmerült a cigarettacsempészet gyanúja.

A tárgyalás során a bíró bemutatta a tragédia után az áldozatról, illetve a gépjárműről készült fotókat.
Korábban az MTI-nek Martossy György, főügyészségi csoportvezető ügyész, sajtószóvivő elmondta: a sértett halála a fejet ért rendkívül nagy számú - mintegy 40 - ütés és rúgás következtében kialakuló sérülések folytán következett be. A feji és nyaktájéki sérülések elhelyezkedése, többszörössége és jellege, az elszenvedésük az élet kioltásával járó átlagos fájdalomérzetet és lelki gyötrelmet jelentősen meghaladta.

Szabó József, a Borsod megyei bíróság szóvivője közölte, hogy a büntetőper a tervek szerint szerdán folytatódik, további tanúkat hallgatnak meg.

Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme láttára verték agyon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen 2006. október 15-én. A tragédia előzménye az volt, hogy a férfi gépkocsijával elsodort egy út mellett haladó kislányt, aki a vízelvezető árokba esett, de sérülést nem szenvedett.

Forrás: MTI