A víz elfolyt, a kárt a kivitelező fizeti

A vízelfolyásból, illetve -pótlásból adódó pluszköltségeket a kivitelező cég állja - jelentette ki az MTI érdeklődésére Pécsi Gábor, az MVM öttusa-világbajnokság főszervezője annak nyomán, hogy a vb-re felépített mobilmedencéből vasárnapra virradóra eltűn

"Egyelőre nem jutottunk el odáig, hogy a segítségünkre siető katasztrófavédelemmel, tűzoltósággal, rendőrséggel, illetve a Budapesti Olimpiai Központtal a felmerülő költségekről beszéljünk. Ami konkrétum, az az, hogy a versenyzők szállítására bérelt buszokért 200 ezer forintot kell fizetni, a szurkolók számára kért járművek kiállása pedig mintegy 300 ezres költség" - tette hozzá.

A medencéből azután folyt el a víz, hogy megsüllyedt a talaj, emiatt megrepedt a fólia a medence alján. A hiba kijavítása után a pótlást a Nemzeti Sportcsarnok uszodájából oldották meg.

"Egy dologban biztosak vagyunk: az érintett cégek a költségeket alapáron számolják fel, szorult helyzetünkkel nem fognak visszaélni" - folytatta Pécsi Gábor.

Muzsik Ferenc, az építő Vízvarázs Kft. vezetője az MTI-nek megerősítette, hogy a költségek őket terhelik. Egyúttal jelezte, a szerkezet egyáltalán nem mozdult el, a fólia nem bírta a talajmozgás miatt fellépő nyomást. Elmondta, hogy egy zsaluszerkezetről van szó, ami önmagát tartja, más építésű medencék hasonló esetben szétesnek.

Arra a felvetésre, hogy miként lehetett volna megelőzni a bajt, alaposabb talaj-előkészítést, alábetonozást említett, erre azonban az idő szorításában nem volt lehetőség.

"Tizenhat munkanap állt rendelkezésre. A geodéta május 6-án tűzte ki a területet, 24-én pedig már tele volt a medence. Ha betonozás is van, az szinte önmagában ennyi ideig tartott volna" - mondta.
Ugyanakkor azt is jelezte, hogy a szoborparkban lévő föld vékony felső rétege alatt sitt, építési törmelék van, ami egyáltalán nem szilárd talaj.

A mintegy 750 köbméter víz elfolyását követően statikusok megállapították, hogy a szerkezet nem mozdult el, ezzel együtt 20 tonna homokkal támasztották meg a földbe ásott zsaluszerkezet oldalát.
"Mindenki, aki itt volt, rengeteget dolgozott. Külön köszönet illeti a tűzoltókat, a zuglói Álmos vezér Általános Iskola önkénteseit, és a nyolc-tíz fős mindenes vb-csapatot" - tette hozzá.

Forrás: MTI