Lassul a növekedésük

A fogyasztói kiadások és a befektetési volumen visszaesésének következtében 2008 első negyedévében 8,8 százalékra lassult India gazdasági növekedése, ami 2005 óta az eddigi legalacsonyabb értéknek számít. A gazdaság lassulása különösen a szegény rétegeket

A gyenge növekedési adatok láttán az indiai pénzügyminiszter arra hívta fel a döntéshozók figyelmét, hogy az infláció elleni küzdelemben ne feledkezzenek meg a lefelé mutató növekedési kockázatokról. Az elmúlt hónapok során ugyanis az inflációs folyamatok kerültek a figyelem középpontjába, mivel a januártól áprilisig tartó időszakban mintegy duplájára (8,1 százalék) emelkedett a fogyasztói árindex Indiában.

Az inflációs nyomás erősödésének lassítása céljából a bankok kötelező tartalékrátáját idén eddig két, az irányadó rátát pedig két és fél év alatt összesen hét alkalommal emelte a jegybank. Az elemzők a lefelé mutató növekedési kockázatok ellenére is a szigorítási ciklus folytatására számítanak. A jegybanki irányadó ráta jelenleg 7,75 százalékon áll.

A dinamikus növekedés fenntartása a szegénység csökkentésének egyik fontos tényezője – figyelmeztetnek az elemzők. Az 1,1 milliárdos lakosság 52 százaléka kevesebb mint 2 dollárból él naponta, így ezt a réteget igen érzékenyen érintette a rizs és a gyapot drasztikus drágulása.
Forrás: portfolio.hu