Már nem szennyezett a Hárosi-öböl

Megszűnt a fehér, opálos, sűrű anyag utánpótlása, amely a hárosi Duna-ág vizét szennyezte, s bár az elsődleges információk szerint az anyag nem volt szennyező, a zöldhatóság vizsgálja a környező ipari létesítmények szennyvíz-elvezetését - tájékoztatta a K

A budapesti Hárosi-öböl vizéből vett vízminta laboratóriumi vizsgálata azt mutatta, hogy a szennyezett vízben talált anyag nem mérgező, az a környezetet nem veszélyeztette és halpusztulás sem történt - áll a közleményben.

A felügyelőség hozzátette, hogy a folyadékot nem tudták beazonosítani, mert az nem tartalmaz jelentős mennyiségben egy adott tevékenységre jellemző szennyező anyagot.

A fehér anyag egy magáncsatornából származik, amely a Fővárosi Csatornázási Művek tájékoztatása szerint a volt Budafoki Papírgyár csapadékvíz-elvezetésére épült ki. A felügyelőség a rendelkezésére álló információk alapján megkezdi a környéken működő ipari létesítmények szennyvíz- és csapadékvíz-elvezetésének helyszíni ellenőrzését, különös tekintettel a volt papírgyár területére.

A hárosi Duna-ágnál, Budapesten szerdán észlelték, hogy sűrű, fehér anyag folyik a vízbe, amelyből a környezetvédelmi felügyelőség még aznap mintát vett.
Forrás: MTI