Új közbeszerzési eljárásban keresnek polgármesteri autót

A nagykanizsai közgyűlés visszavonta a polgármesteri szolgálati autóra nemrég kiírt, ma már mindkét oldal által elhibázottnak tartott közbeszerzési eljárást, és változatlan keretösszeggel, de új pályázat kiírása mellett döntöttek a képviselők.

Az MTI május 17-én, a nagykanizsai Szuperhír hírportálnak és a Zalai Hírlapnak arra az információjára alapozva kereste meg Marton István polgármestert, hogy Nagykanizsa egy maximum 10 millió forintos, de számos extrát tartalmazó használt kocsit kíván közbeszerezéssel szolgálati autónak kiválasztani. A kiírás egyebek mellett sízsákot, televíziózásra is alkalmas fedélzeti képernyőt, fából vagy bőrből készült kormányt és betéteket, CD-tárat, első sportüléseket, elektromos toló- és billenőtetőt, könnyűfém keréktárcsákat is felsorolt, de meghatározta az autó fantomfekete gyöngyház színét és Alcantara üléshuzatát is.

A nagykanizsai közgyűlésben kisebbségben lévő szocialista, szociáldemokrata és szabaddemokrata képviselők több alkalommal is botrányosnak minősítették a kiírást. Az elvárt felszereltség listája alapján azt a gyanújukat fogalmazták meg, hogy egyetlen, jól körülírt autóra, egy Audi A6-osra vonatkozott a pályázat, csak a rendszáma hiányzott belőle.

A távirati iroda információja szerint a közbeszerzési kiírás nyilvánosságra kerülése után az önkormányzat annyiban módosította a pályázatot, hogy meghívásossá tette azt, amelyre győri cégektől kért volna ajánlatot. Kedden azonban ezt a módosított kiírást visszavonta a nagykanizsai közgyűlés.

Az ülésen mindkét oldal egyetértett abban, hogy a költségvetésben már korában jóváhagyott 10 millió forintos keretből csakis új autót szabad vásárolni és nem használt gépkocsit, de ezúttal nem lehet követelmény a luxusfelszereltség. A nagy port kavaró közbeszerzési kiírás miatt elnézést is kértek egyes képviselők, a pályázat visszavonására pedig végül a Fidesz városi frakciójának vezetője, Bene Csaba tett javaslatot.

A képviselő csütörtökön az MTI-nek azt mondta: az új közbeszerzési eljárás is meghívásos lesz, de ezen a helyi cégek előnyben részesítése érdekében valamennyi nagykanizsai autókereskedőtől kérnek ajánlatot az új szolgálati kocsira. A közbeszerzési eljárásban pedig nem szerepelhetnek a vitát kiváltó luxusfelszereltségek, de követelmény lehet az autó minimális teljesítménye, a klímaberendezés vagy akár a kocsi színe is - fogalmazott a frakcióvezető.

Arra a kérdésre, hogy miként születhetett meg a botrányossá vált első közbeszerzési kiírás, Bene Csaba elmondta: "a közbeszerezési referens és még egy munkatárs készítette a kiírást, és a polgármester úrtól kapták az utasítást, hogy milyen tételeknek kell benne szerepelnie".
Forrás: MTI