Uszítás miatt feljelent a polgármester

Gyűlöletre uszítás és önkényuralmi jelkép használata miatt feljelentést tesz a győri polgármester egy honlap szerkesztője, üzemeltetője ellen, mivel a szélsőséges tartalmú lap első oldalán Győr város nevét és címerét használja - tudatta közleményében ked

Az érintett honlap tartalma súlyosan sérti az emberi jogokat, az emberi méltóságot, faji alapon kíván megkülönböztetést tenni, amelyet az Alkotmány kiemelten nevesítve tílt - olvasható a tájékoztatóban.

A polgármester elhatárolódik az önkormányzat nevében minden szélsőséges megnyilvánulástól és tiltakozik az ellen, hogy bárki, bármilyen célból jogosulatlanul használja Győr város nevét és címerét.

Győr önkormányzata semmilyen közösséget nem vállal fel a honlap szerkesztőivel, üzemeltetőivel - szögezi le a közleményben Borkai Zsolt.

Az ügy előzményéről Golubkovics Péter, a városháza kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a polgármesterhez bejelentés érkezett, hogy a nemzeti szocializmus mozgalmához csatlakozásra hívó, közterületi hirdetőtáblára kiragasztott plakátokon hivatkozásként egy honlap címet szerepeltetnek, amelyre kattintva Győr nevével és címerével ellátott szélsőséges tartalmú honlap jelenik meg.

A győri közgyűlés ez év januárjában határozatban határolódott el minden szélsőséges szervezet által képviselt eszmeiségtől, tevékenységtől és a városban nem kívánatosnak minősítette az ilyen magatartást tanúsító szervezeteket - emlékeztet közleményében a polgármester.
Forrás: MTI