Ötezerért ölt, harminc évre ítélték

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a szeghalmi asszonyt, akit emberölés és rongálás bűntettében mondott ki bűnösnek, ezzel helybenhagyta a Békés Megyei Bíróság első fokú döntését.

Az indoklás szerint a korábban többször büntetett, rokkantnyugdíjas vádlott, aki 1996 óta pszichiátriai kezelés alatt áll, 1994-ben költözött családjával Szeghalomra a sértett és felesége szomszédságába. A két család között jó viszony alakult ki, a sértett, de leginkább házastársa rendszeresen segítette a vádlottat, többször pénzt is adtak neki. A jó viszony miatt a vádlott tudta, mekkora jövedelemmel rendelkeznek szomszédai.

Az asszony 2007. február elején megtudta, hogy a sértett felesége elutazik néhány napra. Így február 4-én este átment a magára maradt, súlyos vérnyomásproblémákkal küzdő 70 éves férfihoz, és a konyhában talált késsel és sodrófával rátámadt. Súlyos sérüléseibe a férfi belehalt. Ezután az asszony a lakásból 4.900 forinttal távozott, és hogy eltüntesse a bűncselekmény nyomait, felgyújtotta a házat.

A bűncselekmény elkövetését a vádlott az eljárás során mindvégig tagadta. A 44 éves asszonyt a Békés Megyei Bíróság első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság kimondta: a vádlott feltételes szabadságra a legkorábban 30 év fegyházbüntetés letöltése után bocsátható.

Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.
Forrás: MTI