Fizetnének a rádióért

A hazai felnőttek többsége kész pénzt áldozni a digitális rádiózásra - mondta kedden, a Media Hungary konferencián Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke egy tavalyi kutatás eredményeit idézve.

Száz felnőttből 85 rádiózik rendszeresen, s e csoport háromötöde akár fizetni is hajlandó azért, hogy a digitális átállás után is hallgathassa kedvenc adóját - sorolta az NHH elnöke.

Szavai szerint tízből négyen nyilatkoztak úgy, hogy érdeklődnek a mobiltévézés iránt, de a kérdésre igennel felelők kétharmada nem az egyes csatornák adásait nézné ilyen módon, hanem a saját maga által kiválasztott és letöltött tartalmakat.

A digitális átállás buktatóit sorolta Moritz Von Merveldt, a magyar TV2 kereskedelmi tévét is birtokló német ProSiebenSat1 médiacsoport versenyjogi szakértője, aki azt emelte ki: a digitális átállás költséges vállalkozás, amely után egy bejáratott modellel ma még nem rendelkező piacra lépnek ki a szereplők.

"Elrettentő példaként" Berlin és Brandenburg tartományt említette: a két tartomány műsorszolgáltatókat támogató eljárását a kábelszolgáltatóknak háromszor sikerült megtorpedózniuk az Európai Uniónál, amely a támogatások határon átgyűrűző hatása miatt léphetett fel az ügyben. 

A szakember azt a tanácsot adta: ha a kormányzat mindenképpen támogatni akarja a tévéket, rádiókat, akkor a közmédiumoknál az addig be nem sugárzott területek lefedésére adjanak pénzt a digitalizáció során, míg a kereskedelmieknél annak megváltására, hogy azok hagyományos, azaz analóg műsorszolgáltatási jogosultságuk lejárta előtt álljanak át az új technológiára.

Forrás: MTI