Emberi jobb lábakat sodor partra a víz

Immár a negyedik emberi lábat sodorták partra a hullámok cipőstül az utóbbi egy évben Kanada nyugati szigeteinél a Georgia-szoros környékén. A rejtély továbbra sem oldódott meg. Az újabb láb - akár a többi - sportcipőben, zokniban "érkezett" és megintcsak

Legutóbb februárban vetődött partra emberláb a szigetcsoportnál.
A rendőrség már az első után elkezdett nyomozni, ám azóta sem sikerült kideríteni, hogy honnan és miért érkeznek a lábak, pedig az előző háromból DNS-mintát is vettek.

A harmadik láb után Curtis Ebbesmeyer, a Washington Egyetem volt oceanográfusa azt mondta, hogy akár ezer mérföld messzeségből - 1600 kilométerről - is érkezhetett a végtag. A professzor a tárgyak vízben lebegésének és sodródásának szakértője. Megjegyezte, hogy a bal és a jobb lábak másként sodródnak, ezért aztán akadnak olyan partszakaszok, amelyeken csak jobb, másokon meg csak bal láb vetődik partra.

Forrás: MTI