Az elgázolt nagymamára és unokájára emlékeztek

Mintegy ezren emlékeztek hétfőn Pécsett a múlt héten, egy gyalogátkelőhelyen elgázolt nagymamára és unokájára. A résztvevők, akik között közéleti személyiségek, politikusok és helyi rendőri vezetők is voltak, mécseseket gyújtottak a két ember életét követ

A demonstrációt interneten keresztül szervező Fodor Ibolya az MTI-nek azt mondta: a környék lakói az akciót figyelemfelkeltésnek is szánják, az önkormányzattól pedig azt követelik, telepítsen közlekedési lámpát a gyalogátkelőhöz, hogy az emberek bármilyen napszakban biztonságosan át tudjanak kelni rajta.

Utalt rá, hogy a Maléter Pál utca a baranyai megyeszékhely elkerülő útjának része, melyen naponta 10-15 ezer jármű halad át. Szerinte ez gyalogos szempontból szinte már elviselhetetlen forgalom, amely szükségessé teszi korlátozások bevezetését is.

Hangsúlyozta: mindaddig folytatja a hétfőihez hasonló demonstrációk szervezését, ameddig a város nem változtat az "áldatlan állapotokon".

A 67 éves nagymamát és 20 hónapos unokáját múlt hét szerdán gázolta el egy Alfa Romeót vezető 32 éves férfi. Az asszony a kórházban még aznap éjjel, a gyermek másnap belehalt sérüléseibe.
A sofőr ellen a rendőrség halálos közúti baleset okozása miatt indított eljárást.

Forrás: MTI