Az intézmények nem vizsgálhatják a sérültséget

Soha nem volt a gyógypedagógiai intézményeknél a gyermekek sérültségi fokának megállapítási joga - közölte Hiller István szakminiszter sajtóhírekre reagálva a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.

A Magyar Nemzet hétfői számában azt írta, hogy a sérült gyerekeken akar spórolni a kormány, az új oktatási esélyegyenlőségi törvény egyik passzusa ugyanis elveszi a gyógypedagógiai oktatási intézményektől a gyermekek sérültségi fokának megállapítását.

Az oktatási tárca vezetője közölte: az esélyegyenlőségi törvény éppen abba az irányba próbálja a kérdést terelni, hogy a legjobb felkészültséggel bíró szakemberek dönthessék el az érintettség fokát és mértékét.

Hangsúlyozta: a döntésbe a minisztérium nem akar beleszólni, azt szakmai kézbe szeretné helyezni.

Nem elvenni kívánunk, hanem a közös pénzt a legjobb helyre tenni - mondta a miniszter, hozzátéve: azt szeretnék, ha minden rászorulónak jutna, aki viszont nem rászoruló, az ne kapjon.

Az Új Tudás program keretében nem történik forráskivonás, hanem éppen ellenkezőleg: pluszforrásokra számíthat a terület - jelezte Hiller István.
Forrás: MTI