Magyar a Marson

Hat főből álló magyar csapat két hetet töltött az Egyesült Államokban, a Utah államban lévő Sivatagi Marskutató Állomáson, ahol filmet is forgattak az ott végzett munkájukról - írja a Blikk.

A nemrégiben még az amerikai legénységnél szolgáló Hargitai Henrik, az ELTE tanársegédje 2007-ben ötödmagával egy kísérleti játékfilmforgatásról nyújtott be pályázatot a Mars Society nevű szervezetnek. A kopár sivatag ideális terep volt a marsi körülmények szimulálására, ahol az izzasztó szkafander mellett, a napi 20 fokos hőmérsékletingadozást is meg kellett szokniuk.

A lap szerint egyszer a helyi lakosok meggyanúsították a HungaroMars legénységét, hogy ellopták és megették az egyik tehenüket. Ennél élesebb helyzetben is fel kellett találniuk magukat, amikor helyreállították a műholdas internetkapcsolatot, vagy a tartalék áramfejlesztőt javították. A legénység szerint a pszichikai terhelés elviselhető, annak dacára, hogy a külvilágtól elzárva végezték munkájukat, és jóformán semmi hír nem ért el hozzájuk - írja a Blikk.
Forrás: hiradó.hu