A peches cigarettacsempész

Összesen 35 ezer doboz cigarettát találtak annak a férfinak az autójában, akit a Baranya megyei Magyaregregy határában akartak megállítani a pénzügyőrök, az autós azonban megfordult és nagy sebességgel elhajtott a helyszínről, majd pár településsel később

Sipos Jenő elmondta, hogy a még szombaton történt eset során a menekülő autós a szemtanúk szerint 150-160 kilométeres sebességgel haladt át két településen is, majd Kárászon egy buszmegállónál ütközött a szalagkorlátnak. Hozzátette: csak a szerencsének köszönhető, hogy az ott állókat nem ütötte el a sofőr.

A balesetet követően a vámosok megtalálták az autóban a több millió forint értékű 35 ezer doboz, szerb zárjeggyel ellátott cigarettát. A férfi ellen emiatt és a közúti veszélyeztetés miatt is eljárás indult - mondta a szóvivő.
Forrás: MTI