Kihalnak a cseh emlősök?

Az emlősfajok egyharmadát, a fészekrakó madarak több mint felét és a növények 60 százalékát fenyegeti kihalás Csehországban - írta a Pravo című cseh napilap. A lap szerint a védett fajokat tartalmazó "vörös listán" még olyan közönséges fajok is szerepelne

A földimókus esete hasonló. Míg az 1950-es évek elején a földművesek réme volt, ma már csak 234 településen él - idézte a lap Michael Haseket, a Természet- és Tájvédelmi Intézet (AOPK) munkatársát. Hasonló veszélyeztetett faj az édesvízi kagyló, amely ma már csak a dél-csehországi folyók felső folyásánál található meg - mondta el Hasek.

Több program is előkészületben van a különösen veszélyeztetett fajok, például a tavaszi encián megóvására - írja a Pravo. A lap azonban arra is rámutat, hogy hiába a leggondosabb óvintézkedés, ha a különleges fajok élőhelyét éri károsodás. A földimókusok például vándorolnak, és így keverednek a génjeik. Az élőhelyüket jelentő települések azonban több tucatnyi kilométerre vannak egymástól, így az egyes populációk elszigetelődnek, azaz romlik a génállományuk.

A Pravo szerint az ember káros tevékenységén kívül az országban nem honos ragadozók terjedése is felelős a helyzetért. Az országban tavaly közel 500, nem honos állat- és növényfaj élt. A vadászok például a kelet-ázsiai eredetű mosómedvék elszaporodására panaszkodtak az utóbbi években; ezek az erdei állatokat pusztítják. A vízügyi illetékeseket a vidramenyétek aggasztják, amelyek valósággal kifosztják a patakok élelemkészleteit.

A Cseh Környezeti Statisztikai Évkönyv 2007-es kiadása több mint 2500 magas növényfajt, 2400 alacsony növényfajt, 50 ezer gerinctelen fajt és 395 gerinces fajt sorol fel.
Forrás: MTI