Hamm ujját törte

Eltört az egyik ujja az Athénban olimpiai bajnok tornász Paul Hammnak, így kérdéses az indulása a pekingi játékokon. Az amerikai versenyzőnek, aki négy éve összetettben bizonyult a legjobbnak, jobb gyűrűsujja sérült meg korlátgyakorlata közben hazája bajn

A gyógyulás várhatóan négy-hat hetet vesz igénybe.

Hamm két és fél év kihagyás után februárban tért vissz a tornaszerekhez. Mostani sérülése miatt azonban nem indulhat majd a június 19. és 22. között esedékes amerikai olimpiai válogatón, így Pekingben csak külön szövetségi hozzájárulással léphet pódiumra.

"A csapatot július 1-jén jelöljük ki. Addigra bizonyítnia kell, hogy a legmagasabb színvonalon képes tornászni" - hagyott nyitva számára egy kaput Dennis McIntyre, a férfiválogatott igazgatója. - Természetesen Paul jelölt az olimpiára" - tette hozzá.

Hamm athéni aranyérme nagy vihart kavart, mert a viadal után nem sokkal kiderült, hogy a végül harmadik dél-koreai Jang Te Jung korlátgyakorlatát a valódi értékénél egy tizeddel kevesebbre pontozták, amivel pedig megnyerte volna a versenyt. A hibát a nemzetközi szövetség (FIG) ugyan elismerte és három pontozóbírót el is tiltott miatta, ám a végeredményt nem változtatta meg, mint ahogy később a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) sem.

A 2003-ban összetett világbajnok, míg Athénban csapatban és nyújtón is ezüstérmes Hamm a nagy visszhangot kiváltó eset után vonult vissza - mint utóbb kiderült, átmenetileg.
Forrás: MTI