Dzsessz diplomakoncert

Vasárnap tartják a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz tanszakának diplomakoncertjét. Az idei "vizsga" érdekessége, hogy a 2007-ben indult népzenei szak növendékei is fellépnek a fiatal dzsesszmuzsikusokkal.

A több mint négy évtizedes múltra visszatekintő dzsessz tanszék idén kapott helyet a ferencvárosi Köztelek utcában, az Ádám Jenő Zeneiskolában, és ide került az ebben a tanévben indult egyetemi népzenei képzés is. A közös hétköznapok első eredménye, hogy a dzsesszisták diplomahangversenyén az elő éves népzenészek is fellépnek - mondta Zipernovszky Kornél, az egyetem tanácsadója az MTI-nek.

A Fesztivál Színházban megrendezendő koncert első részében a tanszék nagy hírű big bandje hallható László Attila vezetésével. Az együttes nemcsak világhírű, például Chick Corea- vagy Gershwin-számokat játszik, hanem a negyedéves Subicz Gábor trombitás kompozícióját is bemutatja.

Az ugyancsak növendékekből álló Rácz Roland Oktett Joshua Redman Soul Dance-e mellett a zongorista Rácz Roland szerzeményét szólaltatja meg. Harcsa Veronika, a már külföldön is ismert énekes-zeneszerző és együttese szintén játszik saját számokat. A Csongrádi Gábor Szextett a formáció névadójának két darabját is bemutatja.

A koncert második részének elején mutatkoznak be a népzene tanszak hallgatói: széki, moldvai dalokat, valamint vajdaszentiványi tánczenét és kalotaszegi muzsikát szólaltatnak meg.

A Lakatos Ágnes vezette vokálegyüttes olyan örökzöldeket énekel, mint Brubeck-Desmond Take Five-ja, de Krajczár Zsolt gitáros és együttese is népszerű számokat játszik. Pintér Zoltán zongorista triójának rövid programja, valamint Gereben Zita kvintettje is az amerikai dzsesszhagyományokban való jártasságot mutatja be. Gyémánt Bálint gitáros triója zárja a diplomakoncertet, amelyet a sokoldalú Harcsa Veronika és Vörös Niki konferál.
Forrás: MTI