Halálra késeltek egy embert Jászladányban

Halálra késeltek egy férfi az éjszaka Jászladányban, a rendőrség már azonosította a tettest - értesült a HavariaPress

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen csütörtökön késő este, tíz óra körül alakult ki szóváltás két ember között. A vita hevében az egyik fél egy kést vett elő, és azzal a nyílt utcán mellkason szúrta a 33 éves helybéli áldozatát, aki a helyszínen életét veszítette.

Az elkövető ezután elmenekült a helyszínről, de a megyei főkapitányság bűnügyesei hajnalra azonosították az elkövetőt. Az illetőt még keresik, de a rendőrség tájékoztatása szerint az elfogására megtették a szükséges intézkedéseket.

Forrás: Havariapress