Filmes képzés indul

Filmes képzés indul szeptembertől a Werk Stílus és Kommunikációs Akadémián - közölte Réz András, az akadémia vezetője pénteken Budapesten.Réz András elmondta, hogy ősszel többféle képzést is indítanak.

Réz András elmondta, hogy ősszel többféle képzést is indítanak: egy éves előkészítő képzésre jelentkezhetnek azok, akik noha felsőoktatásban (például a filmművészeti egyetemen, vagy valahol filmesztétika szakon) szeretnék tanulmányaikat folytatni, nem rendelkeznek megfelelő tudásbázissal.
A másik, kétéves képzési forma - amelyre akár az előkészítő év után is jelentkezhetnek a diákok - egy éves bázisképzésből és egy éves mesterképzésből áll. Az alapozó év elsősorban elméleti oktatásra épül, de az egyes filmes szakterületekből is "komoly dózist" kapnak a tanulók. Az első év végére minden diáknak teljesítenie kell valamilyen feladatot: forgatókönyvet írni vagy megvágni egy nyersanyagot - tette hozzá.

Réz András hangsúlyozta, hogy a mesterkurzus, azaz a második év elvégzése nem kötelező. Ezt azoknak a hallgatóknak ajánlják, akik tényleg a filmszakmában szeretnének dolgozni.
Megemlítette, hogy több szakirányt indítanak, egyebek mellett vágó, szerkesztő, gyártási-produkciós, kreatív írás, valamint rendezési ismeretekre szakosodhatnak a diákok. Az utóbbiról szólva rámutatott arra, hogy nem nagyjátékfilmeseket akarnak képezni, hanem a rövid műfajokban, úgy mint kisjátékfilm, reklámfilm vagy PR-film szeretnének magabiztos tudást nyújtani.

A képzéshez filmklub is kapcsolódik, ez lesz a filmelemzés óra - jegyezte meg Réz András.
A mozgókép elképesztő csapatjáték, aki bele akar keveredni, értenie kell a filmhez, de emellett elengedhetetlen a kapcsolatépítés is - mutatott rá, utalva arra, hogy az oktatók mellett számos más filmes szakemberrel is megismerkedhetnek diákjaik.

A Werk Filmakadémián Czető Bernáth László, Divinyi Réka, Hadas Kriszta, Hargittai László, Hartai László, Herendi Gábor, Hernádi Zoltán, Hilbert Anette, Hutlassa Tamás mellett többek között Lakos Nóra, Norman Gábor, Pápai Zsolt, Réz András, Salinger Richárd, Szekér András, Szipál Márton, valamint Varró Attila fog tanítani.

Forrás: MTI