Egyre több a kövér gyerek

Az életszínvonal növekedésével és a nyugati életmód terjedésével tíz év alatt 156 százalékkal emelkedett az elhízott gyerekek száma Kínában.

A hét év alatti gyerekek majdnem 20 százaléka túlsúlyos, és több mint 7 százaléka kórosan kövér Kínában - számolt be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) genfi konferenciáján Ding Zongyi, a súlyproblémás gyerekekkel kapcsolatos vizsgálatokért felelős pekingi kutatócsoport vezetője.

A túlsúlyos gyerekek aránya Kínában jóval magasabb, mint az európai országokban, és a gyermekkori kövérség feltartóztathatatlanul terjed - mondta a kutatásvezető. A legújabb eredmények alapján 1996 és 2006 között az elhízott gyerekek száma 156 százalékkal emelkedett, a kisebb súlyfelesleggel küzdőké pedig 52 százalékkal.

A jelenség az emelkedő életszínvonalra, illetve a zsíros és cukros gyorséttermi ételek fogyasztásával járó nyugati életmód terjedésére vezethető vissza. A probléma ráadásul csak egyre súlyosabb lesz, ahogy tovább javulnak az életkörülmények az országban - mondta a szakértő. A legutóbbi felmérésben 11 nagyvárosban összesen 80 ezer gyereket vizsgáltak meg.

Forrás: MTI