Újbuda kedvence a vörös macskamedve

A Fővárosi Állat- és Növénykert vörös macskamedvéje lett Újbuda kedvence, ugyanis rá szavaztak az interneten a legtöbben, így - az önkormányzatok közül elsőként - az Újbudai Önkormányzat jelképesen örökbefogadta az állatot.

A környezettudatos gondolkodás céljából hirdette meg az önkormányzat a szavazást. A lakosok 11 állat közül választhattak. A legtöbben a vörös macskamedvére voksoltak, a második a mudi, harmadik pedig a hóbagoly lett.

Az örökbefogadásról szóló díszes oklevelet Molnár Gyula, Újbuda polgármestere vette át csütörtökön a Fővárosi Állat- és Növénykertben, majd azt jelképesen átadta a gyerekeknek, akik a kerület rajzpályázatán jól szerepeltek.

A felhívásra 280 rajz érkezett, amelyek felkerülnek Újbuda honlapjára is. A kerület a jövőben több olyan rendezvényt is tart, amelyen az állatvilág, a környezet, a környezettudatosság is helyet kap. Elképzelhető, hogy azok az állatok is részt vesznek majd egy-egy ilyen eseményen, amelyekre voksolni lehetett - mondta a távirati irodának Vidóczi Andrea, az Újbudai Önkormányzat sajtóreferense.
Forrás: MTI