Összefog Érd, Diósd és Tárnok

Önkormányzati társulást hív életre a közösen működtetett szennyvíztisztító-telep bővítésére Érd, Diósd és Tárnok, a Pest megyei települések EU-s források elnyerésével szeretnék megvalósítani a mintegy 32 milliárd forintba kerülő programot - mondta T. Mész

A nagyszabású terv elindítására még az idén közösen pályázik a három település. A remélt uniós pénzek elnyerése esetén 2010-től összességében 300 kilométerrel bővülhet a csatornahálózat. Az önkormányzatok összesen ötmilliárd forintos önerős forrásra számítanak a lakosságtól - közölte a fideszes vezető.

Mint elmondta: a három agglomerációs település közös gondja, hogy a lakosság lélekszáma - a főváros közelségének vonzereje miatt - gyors ütemben növekszik, ám ezzel a tempóval az infrastruktúra fejlesztése nehezen tart lépést. Példaként említette, hogy a 60 ezres lélekszámú Érdnek mindössze 20 százalékán épült ki szennyvízcsatorna-rendszer. Emiatt évente több millió liternyi szennyvíz szivárog a talajba, rontva annak minőségét. Van ahol a kertekben már egy ásónyomnyi mélységben szennyezett víz bukkan elő - tette hozzá T. Mészáros András.

A polgármester elmondta, hogy az EU-s pályázattól remélt összegből az érdi, jelenleg napi 8000 köbméter kapacitású szennyvíztisztítót több mint a kétszeresére bővítik.

A csatornahálózat fejlesztéséhez a három település mindegyikén víziközmű társulat alakul, ahhoz csatlakozhat a lakosság. Családonként vagy bekötéseként 250 ezer, Diósd esetében 248 ezer forinttal léphetnek be a jelentkezők a közösségbe - magyarázta Érd polgármestere, hozzátéve, hogy a szervezőmunkát végző ügyfélszolgálati irodákban már több ezren jelezték belépési szándékukat.
Forrás: MTI