Gyorsabb ügyintézést akarnak a szocialisták

Több, Békés megyei szocialista országgyűlési képviselő is azt szeretné elérni, hogy alacsonyabb beruházási összeg esetén is gyorsuljon fel az ügyintézés; ezzel kapcsolatos módosító indítványukat már benyújtották a parlamentben.

Erről Molnár László és Varga Zoltán tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Békéscsabán.

Molnár László elmondta: a nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítéséről szóló, a kormány által már benyújtott törvénymódosítás értelmében a korábbi 1000 helyett már a 250 új munkahelyet létesítő vállalkozások is számíthatnak arra, hogy felgyorsítják az ügyintézést. A lassú eljárásra a képviselő példaként említette, hogy a tervezett M44-es számú főútvonal engedélyeztetési folyamata másfél évig tartott.

A politikus ugyanakkor, miközben üdvözölte a kormányzat gyorsítási szándékát, azt is hangsúlyozta, hogy nemcsak a munkahelyteremtés nagysága, hanem a beruházási összeg vonatkozásában is célszerű változtatni a kormány javaslatán.

Szerinte ugyanis az eredeti törvényben szereplő ötmilliárd forintos beruházás túl magas, ezért azt javasolta egy, már benyújtott módosító indítványában, hogy már hárommilliárd forinttól részesüljenek külön elbírálásban a beruházók.

Varga Zoltán, az MSZP Békés megyei alelnöke és a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke arról beszélt, hogy az ismét módosuló Országos Területrendezési Tervhez kapcsolódva több módosító indítványt is benyújtott az országgyűlésnek. Így például, ha a többség elfogadja, a tervekbe bekerül az M44-es út Gyulától az országhatárig való megépítése és a regionális repülőtereknek, így a békéscsabainak is a fejlesztése.

Véleménye szerint ugyanis akkor, ha megépül a M44-es gyorsforgalmi út, tovább fejlődik a helyi repülőtér és korszerűsödik a Budapest-Lőkösháza közötti vasútvonal, Békéscsaba kiváló logisztikai központtá válhat.
Forrás: MTI