Öttusaremények világbajnokságra, olimpiára

Az Alba Volán és a névadó szponzor Bericap együttműködésének egyik első komoly időszaka előtt áll a székesfehérvári öttusasport. Többek között erről beszélt szerdán sajtótájékoztatón Kulcsár Antal szakmai igazgató utalva a jövő héten kezdődő budapesti vil

A műanyag kupakokat gyártó cég 2007 januárjában fűzte szorosabbra kapcsolatát a szakosztállyal. Az általa nyújtott számottevő támogatás révén (is) a székesfehérváriak különösebb gond nélkül készülhettek a versenyekre. Közülük öten - Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivien, Gyenesei Leila és Kovács Sarolta, valamint Horváth Viktor - ott lehetnek a vb-n.

Ami az olimpiát illeti, a férfiaknál négy magyar versenyző - Horváth, illetve Balogh Gábor, Tibolya Péter és Németh Róbert - rendelkezik kvótával, de mivel csak kettő nevezhető, Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány dönt majd a résztvevőkről. A jelenlegi helyzet alapján, illetve a korábbi eredményeket is figyelembe véve Balogh és Horváth indulása valószínűsíthető, de Kulcsár ettől függetlenül is jó vb-szereplést vár versenyzőjétől.

A nőknél ez idáig csupán a címvédő Vörös kvalifikálta magát, a hölgyek szövetségi kapitányi tisztét is ellátó Kulcsár szerint a vb egyik kérdése hazai szempontból, hogy nagy bravúrral Tóth Adrienn kerül-e még be - budapesti szereplése alapján - az olimpiai mezőnybe, vagy a pillanatnyilag kedvezőbb helyzetben lévő Máthé.

A tájékoztatón Papp Dénes, a Bericap igazgatója ötmillió forintot ajánlott fel a világbajnoki premizálásra, az összeget a fehérvári versenyzők között osztják majd szét.

Forrás: MTI