Jellegzetesen szocialista

A szocialista kormány jellegzetes programja lesz a 2009-től induló Új tulajdonosi program - mondta Veres János pénzügyminiszter kedden Budapesten újságíróknak, miután részt vett az MSZP-frakció informális ülésén.

Az Új tulajdonosi program a szocialista kormány rendkívül fontos, jellegzetes programjaként fog a következő hónapokban megvalósulni - fogalmazott a tárcavezető, aki a program kapcsán eddig meghozott döntésekről tájékoztatta a szocialista képviselőket. Hozzátette: a frakciónak beszámolt arról is, milyen módon választották ki a programban részt vevő cégeket.
Forrás: MTI