Gyurcsány Ferenc részvétét fejezte ki

Részvétét fejezte ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kínai földrengés áldozataira emlékezve szerdán a budapesti kínai nagykövetség épületében. A miniszterelnök az áldozatok könyvébe azt írta: mind maga, mind pedig kormánya nevében részvétét fejezi ki a

Korábban Göncz Kinga külügyminiszter és Szili Katalin házelnök is együttérzéséről biztosította a kínai népet a földrengés miatt.

Hivatalos adatok szerint több tízezer halottja van a Richter-skála szerinti 7,9 erősségű, múlt hétfőn bekövetkezett földrengésnek, amely a legnagyobb pusztítást Szecsuán (Sichuan) tartományban okozta, de több nyugat- és északnyugat-kínai tartományt is érintett.

Ez a földrengés járt a Kínai Népköztársaság megalapítása óta történt földmozgások közül a legsúlyosabb következménnyel - mondta korábban a kínai kormányfő az Új Kína hírügynökség jelentése szerint.

Az okozott károk felmérése még tart, főként a nehezen megközelíthető távoli, illetve hegyes vidékeken.
Forrás: MTI