Postásokat készít fel a rendőrség

Postai dolgozókat, kézbesítőket, pénztárososokat készít fel a rendőrség az esetleges támadások, rablások kivédésére Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az idén eddig 250 postást oktattak erre - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a mórahalmi postás

Az utóbbi időben egyre gyakoribbá váltak a posta, illetve a postai kézbesítők elleni támadások, Miskolcon az utóbbi két évben kétszer történt fegyveres támadás postafiókban, szerencsére személyi sérülés nélkül - mondta Gaskó Bertalan.

Felhívta a figyelmet arra, hogy elsősorban a kis létszámú postákat érik rablások, fegyveres támadások, itt az elkövető egyedül is ellenőrzése alatt tudja tartani a jelenlévőket. Ezeken a helyeken a biztonságtechnika sem megfelelő - tette hozzá.

A támadások többsége 1-2 percen belül lezajlik, ez nem elégséges arra, hogy a rendőrség a helyszínen vagy annak közelében a tettest elfogja, a bűncselekményt megszakítsa, ezért a fő hangsúlyt a prevencióra kell helyezni - hangsúlyozta.

A borsodi rendőr-főkapitányság - az általa működtetett Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Informatikai Rendszer (ELBIR) segítségével - közvetlen elektronikus kapcsolatot alakított ki a Magyar Posta Zrt. regionális biztonsági szolgálatával és azon keresztül a fiókokkal - közölte Gaskó Bertalan, megjegyezve: mindezen túl a rendőrség a postafiókok dolgozóit felkészíti a fegyveres támadásokra, a szükséges magatartásformák begyakorlására.

A megyei rendőrségi szakemberek az Egyesült Államokból származó bankbiztonsági oktatófilmekből szerkesztettek postai dolgozókra összeállítást - hangoztatta a szóvivő.

A Csongrád megyei Mórahalom határában május 14-én, múlt szerdán ölték meg a település postásnőjét. A negyven év körüli férfi megtámadta az asszonyt, majd a nőt egy házilag készített fegyverből fejlövés érte. Azt követően az ismeretlen is fejbe lőtte magát.

Forrás: MTI