Előzetesben a makói hármas gyilkosság gyanúsítottja

A Szegedi Városi Bíróság kedden elrendelte annak a 26 éves férfinak az előzetes letartóztatását, akit a hétvégén történt makói hármas gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak.

Cseh Attila, a megyei bíróság elnökhelyettese a bíróság zárt ülését követően elmondta: június 20-ig helyezték előzetes letartóztatásba a férfit, több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított visszavonta korábban tett, részleges beismerő vallomását.

Az előzetes letartóztatás indoklása szerint a bűncselekmény tárgyi súlya miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, másrészt a gyanúsított befolyásolhatja a tanúkat, illetve megsemmisítheti, elrejtheti a még fel nem kutatott tárgyi bizonyítékokat. Emellett a férfi többszörösen büntetett előéletű, korábbi, vagyon elleni bűncselekmények miatt jelenleg is két felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll.

A végzést az ügyészség, a vádlott és a védő is tudomásul vette. A keddi meghallgatás során korábbi, részbeni beismerő vallomását a gyanúsított visszavonta, illetve a harmadik áldozat, a fiatal férfi halála kapcsán semmilyen nyilatkozatot nem tett - tette hozzá Cseh Attila.

A gyanúsított ügyvédje, Szívós Tamás az ülést követően elmondta: az üggyel kapcsolatban védence többfajta vallomást tett már, de kedden csak azt ismerte el, hogy a helyszínen volt, amit meg is bánt. Egyelőre ki kell vizsgálni a történetnek legalább négy, időközben felmerült verzióját. Az ügyvéd hozzátette: védencét egyelőre több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják, nincs a vádban a nyereségvágy. Azt egyébként tagadja is a vádlott, hogy rabolni akart.

Makón szombaton este riasztották a rendőrséget, mert egy családi házban három holttestet talált egy hozzátartozó. A házban lakó idős nőt, annak lányunokáját és a fiatal nő volt udvarlóját szúrt és vágott sérülésekkel találta holtan a lány jelenlegi barátja. A nyomozás során letartóztatott férfi az elhunyt férfi barátja volt.

Forrás: MTI