Aláírták az információcseréről szóló megállapodást

April Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete és Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter kedden Budapesten aláírta azt a megállapodást, amely lehetővé teszi az ismert vagy feltételezett terroristák kiszűrés

A megállapodás feltétele Magyarország vízummentességének. A Külügyminisztérium épületében tartott aláíráson mindkét fél megköszönte az együttműködést.

April Foley közölte, a következő hónapokban az amerikai belbiztonsági minisztérium számítógépes rendszert helyez üzembe Magyarországon. Kitért arra, hogy októberben vizsgálják meg újra a visszautasított magyar vízumkérelmek arányát, és ha ez tíz százalék alá csökken, akkor még a Bush-kormányzat idején, vagyis 2009. január közepéig csatlakozhat az ország a vízummentességi programhoz.

Szilvásy György elmondta: a megállapodást a magyar parlamentnek is el kell fogadnia, de az előzetes információk alapján ezt mind az öt párt támogatja. A kormány szerdán nyújtja be a dokumentumot az Országgyűlésnek, amely még a tavaszi ülésszakon szavaz is a javaslatról.

A vízummentesség megadásának feltétele az is, hogy 10 százalék alá csökkenjen a visszautasított kérelmek száma.

A polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter az MTI kérdésére elmondta: a megállapodás a nemzetbiztonsági törvény, illetve a személyes adatok védelméről szóló jogszabály előírásai alapján született, így csak az alapadatokat lehet átadni, személyes információkat nem.
Hangsúlyozta, hogy a megállapodás a terrorizmus elleni küzdelem egy újabb állomását is jelenti, hiszen a magyar illetékesek is hozzáférhetnek majd a legnagyobb amerikai terrorellenes adatbázishoz.

Forrás: MTI