A világbajnokság szervezői bizakodnak az idegengyűlölet ellenére

A 2010-es dél-afrikai világbajnokság szervezői bíznak benne, hogy az idegengyűlöletből fakadó támadások - melyek csak az elmúlt napokban húsz halálos áldozattal jártak - nem tántorítják el a majdani futballturistákat.

Johannesburgban és környékén a környező országokból, a jobb megélhetés reményében letelepedett bevándorlók közül már húszan vesztették életüket, némelyiküket élve gyújtották fel a tettesek. Az incidensekben mintegy százan megsebesültek, és közel ezer embert elűztek az otthonából. A bevándorlókat - akik közül a legtöbben, hárommillióan zimbabweiek - azért érik támadások, mert a szegényebb településeken azzal vádolják őket, hogy elveszik a munkát a helyiektől, és bűncselekményeket követnek el.

"Valamennyien elítéljük ezeket az atrocitásokat, melyeket elégedetlen emberek követtek el. Politikusaink hasonló állásponton vannak, és a világ látni fogja, hogy nem tűrjük ezt a viselkedést" - jelentette ki Danny Jordaan, a szervezőbizottság vezetője.

Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség elnöke egyelőre nem foglalt állást az ügyben.

Forrás: MTI