Szomszédunknál a nők helyzete az arabokéval vetekszik

Az ukrán társadalomban a férfidominancia szintje megközelíti az arab országokét, a nemi alapú megkülönböztetés áthatja az élet szinte valamennyi szféráját - mutatta ki a kijevi központú Távlati Kutatások Nemzetközi Központjának felmérése.

Ukrajnában az álláshirdetések 60 százalékát kizárólag férfiak számára teszik közzé, s csak a maradék 40 százalékon osztozkodhatnak mindkét nem képviselői - közölte vasárnap a központ szakértőjét, Maxim Borodát idézve a Podrobnosztyi című ukrán internetes hírportál.

A kutató egy, a témának szentelt zaporizzsjai tudományos konferencián azt is elmondta, hogy az ukrán női alkalmazottak bére átlagosan 30 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké. Utalt arra, hogy nem hivatalos adatok szerint a rendőrségi bejelentések 30-40 százaléka a nők ellen elkövetett családon belüli erőszakkal kapcsolatos.

A szakértő szerint a nőknek a politikai életben való hátrányos megkülönböztetését ékesen bizonyítja, hogy a 450 tagú ukrán parlamentnek mindössze 34 női képviselője van (7,6 százalék).

Nem jobb a helyzet az üzleti szektorban sem, az ukrán nagyvállalatok tulajdonosai között ugyanis mindössze két százalék a nők aránya, míg a kis- és középvállalatok esetében ez a mutató körülbelül 20 százalék. A nőket a gazdasági szférában rendszerint az alacsonyabb fizetési kategóriákba sorolják be.

A hírportál szerint Boroda az egyik szerzője a nemi alapon történő megkülönböztetés elleni ukrán törvény tervezetének. Elfogadása esetén a jogszabály adminisztratív és büntetőjogi felelősségre vonást irányozna elő a nemi diszkriminációért. A jogsérelmet szenvedett nők panaszukkal a Családügyi, Ifjúsági és Sportminisztériumhoz fordulhatnának.

Forrás: MTI