Van magyar a leggazdagabbak közt

Egy ukrajnai hetilap gazdagokról összeállított regionális listájában Kárpátalja hatodik legvagyonosabb embereként Gajdos István, Beregszász polgármestere szerepel.

A kijevi Kommentariji magazin legutóbbi számában saját értékelése alapján közölte Ukrajna leggazdagabb embereinek régiók szerint lebontott névsorát. Kárpátalján a listát a munkácsi illetőségű Viktor Baloga, az ukrán államelnöki hivatal jelenlegi vezetője, korábbi miniszter, kárpátaljai kormányzó és ismert nagyvállalkozó vezeti 550 millió dollárral. A felesége nevén szereplő számos vállalata főként kereskedelmi tevékenységgel foglalkozik.

A helyi gazdagok listájának második helyén szereplő Oleg Bojarin vagyonát a lap 290 millió dollárra becsüli. A nagyvállalkozó főként a gépkocsi-összeszerelésben, autó- és motorkerékpár-kereskedelemben érdekelt.

Herbert Fink harmadik helyezettnek a magazin szerint 250 millió dollárja van, vagyonát fafeldolgozással és bútorgyártással alapozta meg, a vállalatai által előállított termékeket 20 országba exportálja, a svéd IKEA egyik legfontosabb ukrajnai partnere.

A negyedik helyen álló Meszrop Szardjan 180 millió dollárját üzem- és kenőanyagok forgalmazásával kereste meg.

A lista ötödik helyezettje egy szállítmányozással foglalkozó testvérpár, Roman és Ivan Romanyuk, az ő vagyonuk a felmérés szerint 170 millió dollárra rúg.

A gazdagok hét névből álló kárpátaljai névsorában Gajdos István beregszászi polgármester, volt parlamenti képviselő a hatodik, vagyonát a magazin 95 millió dollárra taksálja. Vállalatai egyebek mellett üzemanyag-forgalmazással, fafeldolgozással, gépipari tevékenységgel foglalkoznak.
Forrás: MTI