Strém Kálmánra emlékeznek

A három éve elhunyt Strém Kálmán zeneszociológusra, koncertszervezőre emlékeznek május 25-én szülővárosában, Nagykanizsán a Kanizsai Klasszikusok Közhasznú Egyesülete és a Magyar Haydn Társaság szervezésében.

Dolmányos Erzsébet, a nagykanizsai egyesület elnöke a programról tartott pénteki tájékoztatón elmondta, hogy a Trio Lignum fafúvós együttes ad koncertet Esterházy Péter íróval, aki Harmonia Caelestis című munkájából vett idézetekkel színesíti a hangversenyt.

Megemlítette, hogy a Kossuth-díjas író délután Semmi művészet című új könyvét mutatja be a városi könyvtárban, majd dedikálást tart. Este pedig a Rozmán Lajos és Klenyán Csaba klarinét-, valamint Lakatos György fagottművész alkotta Trio Lignummal közösen lép színpadra.

A három éve elhunyt Strém Kálmán a Hová tűntek a magyar vonósok? című, a hatvanas években nagy visszhangot keltett tanulmány szerzője, a fertődi hangversenyek szervezője és a Földvári Zenei Napok alapítója. Ő hozta létre az első, privát tulajdonú koncertszervező irodát a rendszerváltás után Magyarországon.

Gerő Katalin, a Magyar Haydn Társaság vezetőségi tagja a tájékoztatón arról számolt be, hogy a tavalyi első, Strém Kálmán emlékének szentelt kanizsai koncert kedvező tapasztalatai alapján szervezték meg a mostani eseményt.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy nem hagyományos koncertplakáttal készülnek az emléknapra, Flohr János grafikusművész alkotásán ugyanis éppen a magyar zenei életben nagyon sokak által tisztelt Strém Kálmán nem szerepel rajzban, utalásként arra, hogy ő az, aki a szó nemesebb értelmében is hiányzik.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a jövő évben, Strém Kálmán születésének 75. évfordulóján Haydn bicentenáriumi ünnepével kötik össze a megemlékezést. A tervek szerint Várjon Dénes és Simon Izabella zongoraművész házaspár ad koncertet a zalai városban, a nagykanizsai szimfonikus zenekarral és a Strém Kálmán nevét viselő ifjúsági vonószenekarral közösen. Budapesten, a Zeneakadémián is tartanak emlékkoncertet a jövő év májusában, továbbá egy emlékkötet megjelentetését is tervezik - tette még hozzá Gerő Katalin.

Forrás: MTI