Rohamrendőröket akartak megvesztegetni a tolvajok

Megpróbálták megvesztegetni a rohamrendőröket azok a tolvajok, akiket szerdán éjjel értek tetten az V. kerületben - értesült a HavariaPress. A belvárosban szolgálatot teljesítő készenléti rendőrökhöz egy férfi lépett oda, majd elmondta, hogy kollégájával

A bejelentésre intézkedni kezdtek a rendőrök, s az egyik közeli étteremnél feltartóztatták a két gyanús egyént. Azok tagadták, hogy bármi közük lenne ahhoz, mit a meglopott ember állít, ám motozásukkor előkerült egyikük zsebeiből a zsákmány.

Ekkor az egyik tolvaj néhány ezer forintot vett elő, majd azt félreérthetetlenül a rendőr felé nyújtotta, megpróbálva megvesztegetni őt, hogy tekintsen el a feljelentéstől. A tolvajt erre előállították, az illetékes kapitányság lopás miatt, a Budapesti Nyomozó Ügyészség pedig vesztegetés gyanújával indított ellene eljárást.

Forrás: HavariaPress