Elsősegélynyújtó és életmentő tanfolyam vízirendőröknek

Elsősegélynyújtó és életmentő tanfolyamot tartanak a hétvégén vízirendőröknek és vízimentőknek Tiszafüreden, az Albatrosz kikötőben. A kétnapos képzés célja: az orvosi segítség megérkezéséig a sérültet olyan állapotba tudják hozni, hogy meg lehessen mente

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság állománya szolgálatteljesítés közben gyakran kerül olyan élethelyzetekbe, hogy a bajba jutottakat azonnal elsősegélyben kellene részesítenie - mondta Csúr Péter rendőr őrnagy az MTI-nek.

Erre azonban eddig a megfelelő képzés hiányában nem kerülhetett sor, általában az intézkedő járőr a tőle elvárható segítségnyújtáson túl értesítette a mentőszolgálatot - tette hozzá a vízirendészeti kapitányság kiskörei őrsparancsnoka.

Tájékoztatása szerint ezen az állapoton mindenképpen változtatni kívánt a rendőrkapitányság vezetése, ezért a Tiszafüredi Vízimentő Szakszolgálattal együtt a térségben szolgálatot ellátó vízirendőröknek május 17-én és 18-án el kell végezniük egy 20 órás, a Magyar Vöröskereszt által szervezett tanfolyamot.

Ezen a résztvevők többek között elsajátítják, miként lehet a bajba jutott személyeknél a légzést biztosítani, a vérkeringést helyreállítani. Megtanulják az újraélesztés technikáját, a sebek szakszerű ellátását és a betegmozgatás előírásait is.
Forrás: MTI