Gitárfesztivál lesz

Indiai, görög, német és magyar muzsikusok részvételével akusztikusgitár-fesztivált rendeznek szombaton Győrött - mondta az eseményről tartott sajtótájékoztatón a főszervező Harmónia Művészeti Központ Kht. főigazgatója csütörtökön.

Takács Zsolt megfogalmazása szerint igazi zenei kuriózumot kínál a fesztivál, amelyen a művészek más és más kulturális hagyományt hoznak magukkal a közös koncertre.

A német Claus Boesser Ferrari, a görög Andreas Georgiou, az indiai Konarak Reddy és a fesztivál szellemi kezdeményezője, Szabó Sándor különböző formációban kamaramuzsikál a szombati programban. Emellett szóló produkciót is előadnak, végül pedig mind a négyen együtt zenélnek.
A főigazgató a közreműködő művészekről kifejtette: a német Claus Boesser Ferrari rock zenekarban kezdte pályáját, majd zenélt például Joan Baezzal. Játékstílusában, saját kompozícióiban, hangzásvilágában egyaránt egzotikus megoldásokat alkalmaz, stílusteremtő művész - tette hozzá Takács Zsolt.

A görög Andreas Georgiou zenéjében a görög, a bizánci, az afrikai és a ciprusi zenei tradíció jelenik meg. Improvizációiban a hagyományos motívumokat a dzsessz elemeivel ötvözi. Számos ismert muzsikussal készített felvételeket, s adott koncertet hazáján kívül Nyugat-Európában.

Az indiai Konarak Reddy a gitárral érdekes hangzást vitt a szitárok világába. Elsajátította a nyugati klasszikus gitártechnikát, s az indiai népzenét ülteti át hangszerére. Számos ismert muzsikussal fellépett már, a magyar közönség először hallhatja hangszeres játékát élőben.

Szabó Sándor a baritongitár mestere, kompozícióival, egyéni hangvételű játékával a nemzetközi akusztikus gitár világának elismert művésze lett. Rendszeresen koncertezik Európában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban. Ma már mintegy harminc hanglemezen hallható játéka. Az elmúlt években sokat tett az akusztikus gitárzene hazai népszerűsítéséért. Ennek szellemében kezdeményezte a fesztivált, amelyet Győrött ezúttal hetedik alkalommal rendeznek meg a Petőfi Sándor Művelődési Házban.

A fesztivált 800 ezer forintos költségvetésből rendezik meg, az összeget saját forrásból, korábbi bevételeikből biztosítják - mondta a művelődési házat működtető kht. vezetője az MTI kérdésére válaszolva.

Forrás: MTI