Elszállították a bombát, megindult a forgalom

A tűzszerészek hatástalanították, majd elszállították a XI. kerületi Infopark egyik építkezésén csütörtökön talált, II. világháborús, egytonnás amerikai légibombát - közölte Hajdú Gábor mérnök ezredes, a tűzszerész zászlóalj parancsnoka az MTI-vel.

A tűzszerészek a bombából kivették mind a két gyújtószerkezetet, amelyeket a helyszínen robbantottak fel - mondta az ezredes. Elmondta azt is, hogy a bombatestet egy központi telepre szállították el, és ott robbantják fel. Hajdú Gábor arra is kitért, hogy feloldották a zárlatot a helyszínen.
A bomba miatt korábban két kilométeres körzetben mindenkit evakuáltak. A hatóságok a veszélyhelyzet miatt lezárták a Lágymányosi hidat, a déli vasúti összekötő hidat, a Szerémi utat, a Pázmány Péter rakpartot, a Bogdánfy utcát és az Október huszonharmadika utcát, valamint több kisebb utcát is. Szünetelt a hajóforgalom is.

Droba Gyula a Fővinform ügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a Lágymányos hídon már lehet közlekedni. A rendőrség közölte, hogy feloldották a környező utcák lezárását és a vonat- és a HÉV-forgalom is megindulhatott.

Az Erzsébet hídon egy baleset miatt korábban csak egy-egy sávban lehetett közlekedni, de a rendőrség közlése szerint már itt is visszaadták az összes sávot a forgalomnak.

Az infoparki építkezések során már több második világháborús bombát is találtak. Szerdán egy 500 kilogrammos légibombát kellett hatástalanítaniuk a tűzszerészeknek.

Forrás: MTI