A világ egyik legkiemelkedőbb gitárosa nálunk lép fel

Pécsett is fellép John McLaughlin: a világ egyik legkiemelkedőbb, legtechnikásabb dzsessz- és dzsessz-rock gitárosa zenekarával május 23-án ad koncertet a Pécsi Tudományegyetem orvosi karának aulájában - közölte a Private Music koncertiroda vezetője csütö

A több műfajban elismert, a világ leggyorsabb kezű gitárosának is kikiáltott John McLaughlin és The 4th Dimension nevű együttese Industrial Zen című világturnéja keretében érkezik Magyarországra. Május 22-én Budapesten, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán, majd egy nappal később Európa egyik 2010-es kulturális fővárosában mutatkoznak be - mondta el Drienyovszki András.

A szervező beszámolt arról, hogy a pécsi koncert 20 órakor kezdődik és két órán át tartó szórakozást ígér a műfaj kedvelőinek, akik 6500, 7500 és 8000 forintos áron juthatnak a belépőkhöz a mintegy ezer ember befogadására alkalmas teremben.

Drienyovszki András megjegyezte: a mintegy 7 millió forint költségvetésű pécsi koncert kapcsán a koncertiroda több mint 3 millió forint veszteséggel számol, nem sikerült ugyanis elegendő tőkeerős támogatót találniuk. Az Európa Kulturális Fővárosa program menedzsmentje sem nyújtott anyagi segítséget nekik, de "a koncert mögöttes tartalma és a fellépők értéke" okán a megtartása mellett döntöttek.

A Private Music vezetője közölte, hogy a zenekarban Gary Husband játszik billentyűs hangszereken, Mark Mondesir dobol, a napokban balesetet és könnyebb sérülést szenvedett fiatal Hadrien Feraud helyett pedig Dominique di Piazza basszusgitározik.

Az idén 66 éves John McLaughlin több zenei stílus megújítója, hangszere legjobbjának tartják. Kilencéves korától zongorázott, majd áttért a gitárra. Eleinte a blueshoz vonzódott, 14 éves korában a flamencóval ismerkedett meg, ami magas technikai felkészültséget igényel a gitárosoktól. Ezután került érdeklődéséhez közel a dzsessz, emellett máig is kitart, közben jó néhány rockzenésszel koncertezett, illetve készített lemezt.

1970-ben Charlie Hadennel és Airto Moreirával készítette a My Goals Beyond című legendás albumát. A Mahavishnu Orchestrát, minden idők egyik legszínvonalasabb és legsikeresebb dzsessz-rock együttesét 1971-ben hozta létre. Az együttes 1975-ig, majd a nyolcvanas években volt együtt. Másik, szintén korszakos jelentőségű együttese, a Shakti 1975-ben alakult, indiai zenét játszott, s jelentős volt az éppen 30 éve szerveződött Guitar Trio elnevezésű projektje a Magyarországon jól ismert Paco de Luciával és Larry Coryell-lel, akinek helyére később Al Di Meola került. Vele készült a Friday Night In San Francisco című album, minden idők egyik legsikeresebb dzsesszlemeze.

John McLaughlin játszott például Miles Davis, Jimi Hendrix, Tony Williams, Carlos Santana és Jaco Pastorius társaságában. Készített lemezt a Skót Nemzeti Filharmonikus Zenekarral. A tavaly megjelent, s Budapesten is bemutatásra váró Industrian Zen albuma az elektromos gitárzene újabb mérföldköve a kritikusok szerint.


Forrás: MTI