Párkai tiszteletére játszanak

A nyolcvanadik születésnapját júniusban ünneplő Párkai István professor emeritus tiszteletére rendez hangversenyt alma matere, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) május 19-én, hétfőn este a Zeneakadémia nagytermében - közölte az egyetem sajtóirodá

Párkai István csak elvben nyugdíjas, ma is tanít, csaknem öt és fél évtizede képzi a karvezetőket. A tiszteletére adandó koncerten fellép a Zeneakadémia kórusa Erdei Péter vezényletével, valamint a karmester és karvezető tanszak hallgatói.

Párkai István a tanítás mellett számos más zenei területen is tevékenykedett. Amikor még a vállalatok, intézmények nagyobb számban tartottak fönn öntevékeny zenekarokat, közülük nem egyet vezetett, de évekig volt az egyik legnevesebb énekpedagógus, Révhegyi Olga mellett opera- és dalénekesesek korrepetitora.

Ma már a keze olyan állapotban van, hogy épp csak karbantartja zongoratudását, zongorakíséretre nem vállalkozik. Bár két évig kötelező zeneszerzői tanulmányokat is folytatott Veress Sándornál, kompozíciós ambíciói sosem voltak.

Párkai István tanulmányait 1938 és 1955 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora (1938-53) és karmesterképző (1950-1955) szakán végezte Ambrózy Béla és Somogyi László növendékeként.

1953-tól a Zeneakadémia karvezetés tanszakának tanára, később adjunktus, docens, egyetemi tanár, 1981-től 1994-ig a középiskolai énektanár és karvezetőképző szak tanszékvezető egyetemi tanára. 1963-ban megalapította és azóta vezeti a Liszt Ferenc Kamarakórust.

Együttesével számos európai országban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban is fellépett, díjat nyert Spittalban, Arezzóban, a BBC kórusversenyén. Az idén 80 éves Párkai István kórusvezetői munkásságát érdemes művészi, Liszt-, Artisjus-, Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal ismerték el, 2007-ben pedig átvette a Kossuth-díjat is.
Forrás: MTI