MDF az internetről

A Magyar Demokrata Fórum egy kézben összpontosuló informatikai-távközlési irányítást vár el a kormánytól - mondta Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője szerdán az MTI-nek.

Az internet olyan lehetőség, amely a középosztály életminőségének javítását, a leszakadt mélyszegénységben élők felzárkóztatását kell, hogy szolgálja - jelentette ki az ellenzéki képviselő, aki az internet május 18-i világnapja alkalmából emelte fel a szavát.

Mint kiemelte, 2002-ben, amikor az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció megalakult, az információs társadalom várta a saját minisztériumát. Az MDF Infrastruktúra Minisztériumban gondolkozott, végül azonban Informatikai és Hírközlési Minisztérium alakult - tette hozzá, megjegyezve: miután a Miniszterelnöki Hivatalban is maradt informatikai és távközlési feladat, állandóvá váltak a tárcaközi villongások.

Hangsúlyozta: egyelőre csak találgatni lehet, hogy mi történik a kisebbségi kormányban az informatika területével.

A kormányátalakítással ugyan létrejön egy infrastrukturális ügyekért felelős minisztérium, de oda csak a hírközlési rész kerülne - válaszolt az MTI kérdésére.

Mint mondta, tarthatatlan az a helyzet, hogy minden minisztérium csak részfeladatokra koncentrál. Az MDF szükségesnek tartja, hogy a kormány egy szervezetbe tömörítse az informatikai-távközlési irányítást - tette hozzá.

Mint rámutatott, az MDF javaslatainak hatására kerültek kártyaelfogadó berendezések az APEH ügyfélszolgálatokra, készül egy egyéni elektronikus adónaptár, és hamarosan elfogadhatja a Ház az Ügyfélkapu új regisztrációs formáira vonatkozó indítványt.

Pettkó András elmondta azt is, hogy a legfrissebb adatok szerint Magyarországon az internethasználók köre nem éri el a teljes népesség negyven százalékát.

Forrás: MTI