Stradivarik találkozója

Jurij Basmet orosz brácsaművész és az általa egykori tanítványaiból alakított Moszkvai szólisták együttes szinte csupa Stradivarival adott koncertet a hétvégén az orosz fővárosban.

A hangszereket - 9 Antonio Stradivari hegedűt, egy-egy Stradivari brácsát és csellót, két Guarneri brácsát, egy csellót és egy bőgőt, egy Gasparo da Salo brácsát és Francesco Stradivari csellót - a Különleges Hangszerek Állami Gyűjteménye adta kölcsön, egyelőre erre az egyetlen fellépésre.
A gyűjteményben egyéb értékes hangszerek mellett még további négy Stradivari hegedű is van. A Szovjetunió szétesésével 13 további értékes hangszer volt tagköztársaságokban maradt, amelyek nemigen szándékoznak visszaadni.

Basmet, aki idén együttesével Grammy-díjat nyert, szokatlanul beszédes volt, s főleg a hangszerekről szólt. Aggódott például, hogy mi lesz azokkal a szünetben. (Nem alaptalanul: jó 20 évvel ezelőtt egy vezető moszkvai zenekar egyik hegedűsének Guarnierijét a színpadról lopták el a szünetben.)
Szólt azonban arról is, hogy egy igazi muzsikusnak hosszú időre, akár évekre is szüksége van ahhoz, hogy jól meg tudjon szólaltatni egy hangszert, de ezúttal csak három napra kapták meg az értékes darabokat. "De megpróbáljuk, s Önök az unokáiknak is mesélni fognak erről" - mondta a közönségnek.

Basmet azt tervezi, hogy a remek hangszerekkel turnéra megy, de kérdés, meg tudja-e valósítani ötletét. (A próbák a gyűjtemény helyiségeiben folytak, ezért csak 8 órára adták ki, és pénzszállító páncélautón vitték a Konzervatóriumba a hangszereket, s a pár órára 11 ezer euróba került a biztosításuk.)

A hangversenynek, amelyen Bach, Mozart, Brahms és Telemann művei hangzottak fel, jótékony célja is volt. A világhírű művész így akarta felhívni a figyelmet az állami gyűjtemény épületének rossz állapotára, a hangszereket gondozó mesterek alacsony fizetésére.
Forrás: MTI